A mester és a tanítvány

Pados Róbert Béla

Az ismeretek átadásának ősi, de a mai napig a leghatékonyabb eszköze a mester és tanítvány viszony. Így nem csak adatokat, tényeket lehet átadni, hanem a mélyebb összefüggések csak így ismertethetők. Nevelésről és spirituális tanításról csak a mester személyes közreműködése esetén beszélhetünk.

Manapság a világ ontja a jobbnál jobb alternatívákat, tanulj az Interneten, videóról, levelező oktatásból, bárhonnan csak személyes kapcsolatod ne legyen senkivel. Miért?

Egyrészt az oktatás ma már gyárakban történik (bár iskolának hívják), ahol nem szempont a személyes példa, a nevelés. Csak a lexikális adatok bemagolásán van a hangsúly.

Másrészt egy részleteket már fiatalon és jól értő, spirituálisan is érzékeny ember nem jó választópolgár. Nem jó fogyasztó a multik silány termékeire, talán még az adóhivatal sem kedveli őket.

Ha valakinek van olyan szerencséje, hogy talált egy mestert, aki foglalkozik vele, az élete egyrészt könnyebb lesz, hiszen jobban eligazodik a világban, viszont a világ nem fogja szeretni, mert látni fogja a világ árnyas oldalát is.

A mester szempontjából már más a kérdés. A mesterré válás három szintjét különíthetjük el. Első szint, amikor valaki a képességei és tulajdonságai alapján mesteré válik. Ez belső fejlődés eredménye, nem feltétlenül egy diploma, vagy danvizsga a feltétele. A mester további fejlődése, ha mestert tud nevelni, ez a második szint. A harmadik, egyben legmagasabb szint, ha a mester úgy tudja továbbadni a tanítását, hogy az nélküle is, a munkássága révén, a tanítványain keresztül fennmaradjon. Ekkor, ha földi ideje le is jár, örökké élni fog.

Az embereknek szükségük van (lenne) egy mesterre, a mesternek szüksége van tanítványokra. Így jobban fejlődne a világ, mint a GDP növekedésével…

Máriaremete, 2005.-2011.