Az ösztön

Pados Róbert Béla

 

A klasszikus definíció szerint az ösztön az élőlények veleszületett, öröklődő képessége, amely az egyed, ill. a faj fenntartása érdekében a fajra jellemző, célszerű viselkedésre sarkall. 

A gyakorlat azonban mást mutat, az ösztön sokkal több, mint egyszerű, ősi képesség.  Az ösztön és az ösztönös cselekedetek éppen úgy fejlődnek, mint a tudatos, tanult képességek.

Nézzük, hogy néz ki ez a gyakorlatban.  A gyerek megszületik és egyszerű életfenntartó képességekkel máris rendelkezik, például tud lélegezni, szopni.  Majd ösztönösen megteszi első mozdulatait, ezek lassan koordinálódnak, célszerű cselekvéssé állnak össze, járni kezd.  A kisgyermek járása eleinte nagyon bizonytalan, sokszor elesik.  Ez lenne a veleszületett ösztön?  Eleinte úgy dől el, mint egy tárgy, ami felborul, de a tapasztalatok rávezetik, hogy célszerű az esés által okozott fájdalmakat elkerülni és látszólag ösztönösen megtanul jól esni.  Miért csak sok-sok esés után tudja ezt?  Azért mert rengeteg tapasztalatot kell gyűjtenie és ezáltal megtanulja a legcélszerűbb hárítási módokat, amiket ezután „ösztönösen” alkalmaz.  Ha rendelkezne a fenti definíció szerinti ösztönnel, akkor már az első alkalommal is tudná a helyes technikákat. 

Mi történik később?  Felnőtt lesz és megcsúszik a jégen, és úgy eldől, mint az ólajtó.  Összetöri magát, már nem tudja a célszerű eséstechnikákat.  Hova lett az ösztön!?  Elfelejtette.  Kisgyermek korában még naponta több százszor elesett, később megtanult rendesen járni, egyre ritkábban alkalmazta az eséshárító technikákat, majd teljesen elhagyta, így el is felejtette.  Elfelejthető a veleszületett ösztön?

Mi a helyzet, ha elmegy ifjú vagy felnőtt korában judózni?  Újra megtanulja az eséshárító technikákat, és ha eleget gyakorolja, akkor valószínűleg, ha elcsúszik a jégen nem töri össze magát.  Újra megtanulta az ösztönös cselekedeteket!?

Nem.  Az ösztönös cselekedeteket is tanulás és sok gyakorlás előzi meg.  Egy mozdulatot csak akkor tekinthetünk ösztönösnek, ha már nem kell gondolatban végig követünk, anélkül is működik, ráadásul sokkal gyorsabb is lesz.

Ha megcsúszunk a jégen és egy eséshárító technikát elkezdünk elemezni, megtervezni a szükséges mozdulatokat, már rég megsérültünk, mire a készen leszünk a tervezéssel. 

Tehát nem engedhetjük, hogy tudatosan, a tanultakba kapaszkodva cselekedjünk, mert nem lesz annyi időnk.  A tudatosságot elhagyva, de a tanultakat a hosszú gyakorlás folytán ösztönös mozgássá alakítva kell cselekednünk.

A harcművészetek célja is ez, hogy hosszú gyakorlással a tudatosságot elhagyva, ösztönösen tudjunk reagálni a támadásokra.

 

Máriaremete, 2003. február 7.