A mester és a tanítvány

Pados Róbert Béla

 

         Az ismeretek átadásának ősi, de a mai napig a leghatékonyabb eszköze a mester és tanítvány viszony.  Így nem csak adatokat, tényeket lehet átadni, hanem a mélyebb összefüggések csak így ismertethetők.  Nevelésről és spirituális tanításról csak a mester személyes közreműködése esetén beszélhetünk.

         Manapság a világ ontja a jobbnál jobb alternatívákat, tanulj az Interneten, videóról, levelező oktatásból, bárhonnan csak személyes kapcsolatod ne legyen senkivel.  Miért?

         Egyrészt az oktatás ma már gyárakban történik (bár iskolának hívják), ahol nem szempont a személyes példa, a nevelés.  Csak a lexikális adatok bemagolásán van a hangsúly.

         Másrészt egy részleteket már fiatalon és jól értő, spirituálisan is érzékeny ember nem jó választópolgár.  Nem jó fogyasztó a multik silány termékeire, talán még az adóhivatal sem kedveli őket.

         Ha valakinek van olyan szerencséje, hogy talált egy mestert, aki foglalkozik vele, az élete egyrészt könnyebb lesz, hiszen jobban eligazodik a világban, viszont a világ nem fogja szeretni, mert látni fogja a világ árnyas oldalát is.

          A mester szempontjából már más a kérdés.  A mesterré válás három szintjét különíthetjük el.  Első szint, amikor valaki a képességei és tulajdonságai alapján mesteré válik.  Ez belső fejlődés eredménye, nem feltétlenül egy diploma, vagy danvizsga a feltétele.  A mester további fejlődése, ha mestert tud nevelni, ez a második szint.  A harmadik, egyben legmagasabb szint, ha a mester úgy tudja továbbadni a tanítását, hogy az nélküle is, a munkássága révén, a tanítványain keresztül fennmaradjon.  Ekkor, ha földi ideje le is jár, örökké élni fog.

 

         Az embereknek szükségük van (lenne) egy mesterre, a mesternek szüksége van tanítványokra.  Így jobban fejlődne a világ, mint a GDP növekedésével…

 

 

Máriaremete, 2005.-2011.